Az „Utolsó vacsora”, az olasz „Il Cenacolo” vagy „L’ultima cena” Leonardo da Vinci leghíresebb festménye a „Mona Lisa” (Louvre) után.
A falfestmény a milánói Santa Maria delle Grazie domonkos kolostor refektóriumának (étkezőjének) teljes északi falát elfoglalja. A 4,6 x 8,8 méteres képen Krisztus és a tizenkét tanítvány látható az utolsó vacsorán.
Ezt tekintik Leonardo festői munkásságának csúcspontjának. A szemközti déli falon Giovanni Donato da Montorfano keresztrefeszítése című freskója látható, amely „1495” aláírással és dátummal van ellátva.
Az utolsó vacsora – Háttér
Leonardo da Vinci az olaszországi Vinci városában született 1452-ben. Művészeti képzését 15 évesen kezdte a tekintélyes művész, Andrea del Verrocchio műhelyében.
Tehetsége hamar felkeltette a milánói, római, firenzei és velencei elit figyelmét, és élete nagy részét pápák, hercegek és királyok védnöksége alatt töltötte.
Da Vinci élete során számos tudományterületen jeleskedett, beleértve a mérnöki tudományt, a filozófiát, az építészetet és a várostervezést. Azonban különösen híres művészi arcáról.
Az olasz reneszánsz idején da Vinci számos híres festményt, diagramot és illusztrációt készített, különös tekintettel alanyai anatómiai tanulmányozására. Bár a portfóliója viszonylag kicsi, három alkotása kiemelkedik a többi közül: a Mona Lisa (festett portré), a Vitruvius-tanulmány (tudományos rajz) és Az utolsó vacsora (bibliai freskó).
A megrendelő
1495-ben Leonardo da Vincit Ludovico Sforza – Milánó hercege és a művész régi védnöke – megbízta, hogy egy felújítási projekt keretében fessen egy 4,6 m x 8,8 méteres falfestményt a milánói Santa Maria delle Grazie domonkos kolostor számára.
Sforza konkrétan arra kérte Da Vincit, hogy ábrázolja Jézus utolsó vacsoráját, ahogyan azt János evangéliuma a Biblia Újszövetségében leírja. Ennek a jól ismert eseménynek a többi ábrázolásához hasonlóan a festő is egy asztalnál ábrázolta Jézust és tizenkét apostolát.
A hasonló munkákkal ellentétben azonban Da Vinci azt a pillanatot választotta, amikor Jézus bejelenti követőinek, hogy egyikük elárulja őt, és a festmény nagy részét az egyes figurák reakcióira helyezte.
Ki kicsoda a festményen?
Da Vinci három fős csoportokba rendezte az apostolokat, ami a Szentháromság reprezentatív száma.
Az első csoportban Bertalan, ifjabb Jakab és András bámulják Jézust, és meglepődnek mesterük kinyilatkoztatásán.
A második csoportban első Simon dühösnek tűnik, János szomorúan félrenéz, karióti Júdás pedig – a Jézus elárulását tervező apostol – meglepődött, hogy Jézus felfedezte tervét.
A következő csoportba tartozik Tamás, Idősebb Jakab és Fülöp, akik mind hitetlenkedve bámulják tanítójukat.
Végül Máté, Tádé és Simon vitatkoznak egymással, hogy megpróbálják megérteni a hírt, amelyet Jézus közölt velük.
Technika
Az Utolsó vacsora elkészítéséhez Leonardo da Vinci félretette a hagyományos buon freskófestési technikát, ahol a munka nedves vakolaton történik, a szekkó, vagyis „száraz” módszer javára.
A halogatás szokásáról és ambiciózus tennivalóiról ismert da Vinci nagyra értékelte, hogy a száraz vakolattal végzett munka lehetővé teszi számára, hogy időt szakítson, és ne aggódjon az anyag kiszáradása miatt.
Ezzel a módszerrel a festő számos részletet tudott hozzáadni, és egyedi festési technikáit alkalmazta, beleértve a szembetűnő árnyékkontrasztokat (chiaroscuro), az elmosódott árnyékokat (sfumato) és az egypontos lineáris perspektívát.
Az al secco freskók azonban nagyon kényesek, és az Utolsó vacsora 1498-as befejezése óta jelentősen leromlott. Emiatt többször restaurálták, és egy olyan festmény lett belőle, amely valószínűleg nagyon kevés eredeti ecsetvonást tartalmaz a művésztől.
Örökség
A populáris kultúrában Leonardo da Vinci Utolsó vacsora című műve különösen híres a körülötte lévő rejtélyekről. A The Templar Revelation című könyvben Lynn Picknett és Clive Prince szerzők azt állítják, hogy a Jánosnak hitt alak valójában Mária Magdolna, egy nő, aki az evangéliumokban szerepel. Ezt az elméletet tovább vizsgálja Dan Brown A Da Vinci-kód című művében.
Ráadásul az olasz zenész, Giovanni Maria Pala úgy véli, hogy rejtett hangjegyeket fedezett fel a kompozícióban. Amikor játsszák, előállítanak egy darabot, amelyről Pala azt mondja, „úgy hangzik, mint egy rekviem”.
A művészettörténet összefüggésében az utolsó vacsorát minden idők egyik legnagyobb remekművének tekintik. Kiegyensúlyozott kompozíciója és fejlett perspektívája mellett figurái naturalizmusa és maga Leonardo szerint az a mód, ahogyan „a néző attitűdjéből könnyen felismeri a tudatában rejlő célt”.
További festmény elemzés ajánlásaink
